| Chapter 17 |
1 |
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt. |
2 |
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? |
3 |
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. |
4 |
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. |
5 |
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. |
6 |
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. |
7 |
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. |
8 |
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. |
9 |
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. |
10 |
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. |
11 |
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. |
12 |
Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. |
13 |
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. |
14 |
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? |
15 |
Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. |